Gas & Café

Motorok

New

Triumph - saját tervezés

Ha már Triumph, akkor café racer, de nem stílustisztán. Azaz kicsit másképp. A modern technika ugyanis nem engedte a klasszikus „előírt” vonalat követni.

Szerettem volna egy egyedi, mindennapos használatra alkalmas járművet alkotni. Az építéshez szükséges gépek, eszközök híján felkerestem Vértesszőlősön cukrász Robi barátomat, akinek korábban a motorjait dekoráltam. Robi szívesen elvállalta a segítséget.
A karácsonyi beigli-szezon végét persze meg kellett várnom, utána viszont megkezdődött a munka. Nem csak fejben volt meg az elképzelés. A tervezett kinézetről kartonból sablonokat készítettem, Robi pedig előszőr alulemezből kalapálta ki a motor idomait.
Az aluhegesztő gép viszont rajtaütés szerűen elromlott, és a szerviz egy hónapos javítási határideje bizony nem tett túl jót Robi lelkiállapotának… egy másik határidő miatt. Természetesen az EMAT-ról van szó, tehát nem volt idő várni. Nem lehetett mit tenni, az idő rövidsége miatt mindent legyártottunk újra – lemezből!

A hátsó lámpa pedig Barracuda lett. A tank is módosítást kapott és az akkumulátort takaró műanyagburkolat is fémből készült el. Az utóbbi helyre került a gyújtáskapcsoló.
Az első sárvédő alumínium. A gyári kormány lekerült a motorról, a helyére egy egyedileg készült, állítható csutkakormány került. Az ülés kárpitozása NR (Richi) munkáját dicséri. A hátsó idomot is lemezből alkottuk, direkt rövidebre, mint a gyári idom, hogy zömökebbnek tűnjön a gép. A kipufogó dobot az Egrus gyártotta, tehát benne van az E betű… Most egy titán Akarpovich rendszer van a motoron. A dekorációt jó magam terveztem ás készítettem el, a fényezés Halmi Peti munkája. Ő a dekor után matt lakkal tett pontot a munka végére, ami ezúttal valaminek a kezdete is: egy új stílus, egy új érzés…

Gas & Cafe - Ride with style

Kapcsolat

2890 Tata, Ady E. u. 38.

info@gasandcafe.hu

Nyitvatartás

Hétfő - Péntek: 09:00 - 17:00  

Szombat - Vasárnap: Zárva 

Közösségi

GAS & CAFÉ